Elkésett, ez az esemény már lejárt.
A Premier League keretein belül a Manchester United Football Club és a Fulham Football Club összecsapásai sokkal többet jelentenek, mint a három pont egyszerű kiosztása vagy egyetlen mérkőzés beütemezése a szokásos szombattól hétfőig tartó fordulóban. Ezek a mérkőzések egyértelmű és kézzelfogható bizonyítékai a Liga azon büszke kijelentésének, miszerint ez „a világ legversenyképesebb futball bajnoksága”. A Premier League 1992-es indulása óta ez a sajtóban gyakran hangoztatott fordulat, melyet a liga vezetői is előszeretettel használnak, és gyakran elhangzik olyan újságírók felé, akik nem ástak túl mélyre egy-egy történetért. Az elmúlt néhány évtized során a különböző generációk közösen új dimenziókkal gazdagították a Temze mindkét oldalán lévő szurkolók már amúgy is rétegzett kollektív emlékezetét. Mindegyik generáció bőségesen kivette a részét a győzelmekből, a vereségekből, és az alkalmankénti döntetlenek pillanataiból is.
Az Old Trafford stadionban megrendezett mérkőzésen részt venni egy olyan, több érzékszervre ható élmény, amelyet a televízió nem képes visszaadni: a United hívei zúgnak a hazai csapatért, amikor az támadásba lendül, miközben a Fulham védekező elszántsága alakítja a mérkőzés képét, és okot ad az ünneplésre a vendégszektornak. A stadion felépítése – az úgynevezett „Álmok Színháza” – fokozza az összecsapás érzelmi töltetét, és segít megmagyarázni, hogy ezek a mérkőzések miért olyan fontosak mindkét oldal szurkolóinak.